Ha hihetünk a híreknek, Cesc Fabregas közel áll ahhoz, hogy visszatérjen gyerekkori csapatához, a Barcelona együtteséhez. Mondhatni sokkoló hallani, hogy a gárdánk elveszítheti a csapatkapitányát, akinek még évekig szóló szerződése van a klubbal, ám mégis bekövetkezhet ez a szituáció...

A spanyol középpályás összesen 19 találatot szerzett, s ugyanennyi gólpasszt adott a szezon során, ezzel egyénileg a legeredményesebb szezonját zárta az Arsenalnál, ahol a csapat egyik legfontosabb játékosának számít, még talán az is kijelenthető, hogy ő az alakulat motorja.

S most úgy tűnik, hogy a 23 éves világsztár, aki nem mellesleg a földgolyó legerősebb bajnokságának egyik legértékesebb játékosa, távozni készül az Ágyúsoktól, akikhez 2003 óta tartozik.

Mit mondhatnak erre az észak-londoni gárda fejesei, s legfőképpen Arséne Wenger, aki kijelentette, hogy erősíteni fog, s hogy nem akar olyan játékosokat elengedni, akiknek kontraktusa van a klubbal. Lehet az is egy vélemény, hogy engedjük el, hisz odahúzza a szíve, jó pénzt kapunk érte, majd pótoljuk, de én ezt nem tartom helyes útnak, hisz most az lenne a feladat, hogy betömjük a lyukakat a csapaton belül, s egy ütőképes együttes állítsunk ki a következő idényre a sikerek érdekében, nem pedig az, hogy eladjunk egy alappillért, s majd meglátjuk, mit tud mutatni az utódja.

Nem kísérletezgetni kell, hanem csapatot építeni, méghozzá tudatosan, mert eljött az az idő, amikor már kellenek a trófeák az egész gárdának, a rajongóknak, valamint az egész világnak, hogy mindenki lássa: ez az Arsenal!

Elég már abból, hogy más klubok piacnak tekintik a csapatunkat, ahol relatíve olcsó pénzért lehet kiváló játékosokhoz jutni, s az alakulat tagjainak se az legyen az első gondolata, ha bejelentkezik értük egy 'nagyobb csapat', hogy végre léphetek 'egy magasabbra szintre', hogy aztán lecseréljék a folyamatos játékot a cserepad melegére...

Annyi az egész, hogy akinek szerződése van velünk, az a mi játékosunk, s maximum akkor adjuk el, ha az érdeklődő gárdát úgy lehúzzuk az üzlettel, hogy tönkre is megy bele! Aztán mi is igazolhatunk, s nem csupán a francia bajnokságból, hanem azoktól is, akik az utóbbi években 'kifosztottak' minket! Álljunk a sarkunkra, s legyen világverő gárdánk! Go GUNNERS!

Hozzászólások (5)

14 éve
Törölt felhasználó
Arshavint is lekéne már hordania h vegye észre magát...jó edző,gyenge keretből is kihozza a maximumot,hihetetlen jól veszi észre a tehetségeket,és zseniális focistákat csinál belőle,de egyszerűen töketlen...nem elég határozott...és ez látszik az igazolásokbl,alig küzdünk meg a játékosokért,és ha vki nagyon menni akar,vagy vinni akarják hát mennyen!
14 éve
Törölt felhasználó
Wengerben ezt az egyet nem szeretem.tök jó h az Arsenal egy család,szinte mindenki barátja mindenkinek,és ez télleg nagyon jó,és nem akar feszültséget.de mért nem tudja megmondani ha bejön hozzá Fabregas és kérleli:
öcsém,2014ig van szerződésed,te vállaltad h még tovább erősited a csapatot,jó pénzt kapsz ezért,én csináltam belöled valakit,ugyhogy huzzál vissza edzeni,és maradsz még!
14 éve
Törölt felhasználó
abszolult egyetértek a cikkel. ideje lenne már megtartani ajátékosakt és nem csak eladni, Arsenal kezd olyan lenni, mint az Ajax kineveli a holland sztárokat aztán eladja őket jó pénzért. Ne folytassuk ezt a politikát. Cesc meg még nem mondott semmit erről az egészről eddig csak újságokban jelent meg. sem Wenger sem Fabregas nem mondott semmit az ügyről szóval lehet megint csak sajtó "hisztérika" az egész. de a vb elött ez úgy is kiderül, addig meg Chamakhon kívül szerezzünk már még egy játékost aki erősítés
14 éve
Törölt felhasználó
Nem hiszem h Cesc távozna addig amíg min. egy bajnokságot nem nyer.. Igaz h hasonlít ez az egész arra amikor Henry távozott, de ő úgy tette h nyert bajnokságot, aranycipős, gólkirály is volt, ill. a legtöbb gólt szerezte a klubnál, tehát ő is úgy távozott h letett vmit az asztalra, ami eddig Fabregasról aligha elmondható..(Nagy játékos, de semmit se nyert)
14 éve
Törölt felhasználó
Asszem ezzel egyet tudok érteni! Hozni kell Chamakh mellett 1-2 védőt, 1 védekező középpályást és esetleg egy kapust! És akinek szerződése van azt meg kell tartani. Ha ennyit erősítünk akkor komoly esélyünk van minden fronton, és ezt egy egészséges 30-40 millából meg lehetne oldani!

Szólj hozzá