Kezdem az alcímben elsőként említett dologgal. Az Arsenal egy nagyon jó futballcsapat klasszis játékosokkal, ám van egy óriási hiányossága, amelyet csak hosszú évek alatt lehet kifejleszteni illetve létrehozni. Az Ágyúsoknak kellene egy angol játékos, de egy olyan igazi londoni születésű (persze az is elengedhetetlen, hogy London ''jó'' felébe szülessen). Egy ilyen típusú játékosnak persze évek kellenek, míg rutinossá válik, de befuthat. Ehhez kell a megfelelő hozzáállás, de egyvalamit egy tehetséges angol futballista hozzátehet a csapat játékához, amit nem sokan tudnak megadni. Ő az adott helyen született, teljes mértékben magáénak érzi a klubot és mindent megtenne, hogy magára húzhassa az Arsenal-címeres mezt. A pályát felszántaná és mindez számára teljesen természetes lenne. Tökéletesen irányítaná a gárdát, de ha nem is játszik jól, akkor is spanolná a többieket, ha gond van. Mondok egy-két példát ezekre a rivális csapatok közül (tudom kellemetlen, de szembe kell nézni a valósággal): Chelsea - John Terry, Liverpool - Steven Gerrard, Manchester United - Paul Scholes, Gary Neville, Ryan Giggs (ő is saját nevelés, hiába walesi). Nálunk hány ilyen futballista van? Egyedül Sol Campbellt tudom megemlíteni, pedig ő a Tottenhamtől érkezett. Cesc Fabregas egy kiváló futballista és maximálisan tisztelem, de be kell látni, hogy titkon bele is a Barca DNS-e van kódolva, ő a szíve mélyén örökre culé marad. Ott nevelkedett, ez ilyen egyszerű. Ezért különösen kiemelhető, amit itt nyújt, kérdés, hogy meddig...

Rátérek a másik témára, a küzdőszellemre. Rengeteg futballista van nálunk, akik nagyszerű képességűek (szinte mind klasszis), de vannak olyan pillanatok, sajnos elég sok, mikor nem érzem a megfelelő motivációt és a hajtást. Nekem speciel alapelvem, ha focizom (sulibajnokságban például), hogy mindent meg kell tennem a saját együttesem sikeréért. Ezért szúrja különösen a szemem, mikor az Arsenal tagjai közül több emberen is látszik a motiválatlanság. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az Ágyúsok nem hajtanak, de jóval többször indiszponáltak, mint a többi rivális (ezért nyer jóval többször csúnyán és látszólag mákosan a többi gárda). A 2010/11-es idényben azt várom a srácoktól, hogy akárhogy érzik magukat, akármennyire érzik azt, hogy nem megy az adott meccsen, mert rossz napjuk van: akkor is tegyenek meg minden tőlük telhetőt és szántsák fel a pályát. Mindenki, kivétel nélkül. Csak így lehet sikereket elérni, plusz a csapategység is nagyon fontos. A pályán elengedhetetlen, ha a játékosok beszélnek sokat egymással, javítják egymást, és kisegítik társaikat. A szerencsefaktor is kell természetesen a kupagyőzelemhez és néhány kiegészítő átigazolás. Jó lenne jövőre kevesebb sérülttel letudni egy idényt. Mindenkitől azt várom személy szerint, hogy hajtson, küzdjön, mert küzdelem nélkül senkiből nem válik igazi harcos!

Végezetül jöjjön egy idézet. Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere köztudottan képes óriási lelki mélységből is felrázni együttesét és így volt ez az 1999-es BL-döntőn, amelyet a Bayern ellen vívott az angol klub. 0-1 volt a németeknek a 90. percben, a MU mégis nyert 2-1-re az utolsó két percben, amely a hosszabbítás volt. Senki nem hitte el akkor, ami történt, két perc alatt minden megváltozott. Ferguson néhány mondata így hangzott a félidőben:

A meccs végén hat lábra lesztek a serlegtõl, de nem érinthetitek meg, ha vesztetek. Sokan közületek egyszer se kerülnek hozzá ilyen közel. Vissza ne gyertek anélkül ide, hogy nem tettetek meg érte mindent.