Mielőtt belekezdenék az írásba, szeretném leszögezni, hogy igaz Arsenal drukker vagyok (vagyis annak érzem magam). Az elkövetkezendő sorokat nem haragból és nem egyéb érzelmi felindultságból írom, hanem pusztán csak így látom a dolgokat. Ezzel lehet vitatkozni és nem egyet érteni, de úgy érzem valamelyest nyitott szemmel járok és látom azt, ha valami nem úgy megy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva...

Több meccsből kiindulhatnék, de amiről írni szeretnék az talán már júliusban elkezdődött. A Barca meccstől függetlenül írok néhány dolgot, amelyet megfigyeltem a csapaton belül: 

Ade és Toure távozása önmagában nem volt nagy érvágás (ebbe nem is szeretnék jobban belemenni, mert felesleges). Érkezett Vermaelen. Wenger tulajdonképp 2 olyan védővel indult a szezonnak, aki tényleg képes kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Tavaly Toure-Gallas kettős volt, szezon végére Gallas kiesett és az ideihez hasonló helyzet alakult ki. -Az Arsenal tehát 'halálra' volt ítélve még a szezon elindulása előtt.

Az idei szezonban új, 4-3-3-as formációban játszatta Wenger a csapatot. Magával az új taktikával bajom nincs, de a szeretett 'Gunnergame' nem sok meccsen látható. Korábban minden meccsen ment a labdajáratás, idén minden 2-3. meccsen találkozunk ilyennel. Számomra fájó azt látni, hogy a csapatból kezd kihalni az a stílus, amelyet ez a klub évtizedek óta képvisel.

A játékosok hozzáállásával is nagy gondok vannak. Szerintem kijelenthetjük, hogy sok kedvember van, élükön Fabregassal és Arsavinnal. Több meccsen a lazaság és a hanyagsák, valamint a 'minden mindegy' felfogás figyelhető meg.

Az Arsenalnál korábban a kispadon mindig ültek olyan emberek, akik bármikor bevethetőek voltak. Napjainkban a belső védőknek nincs megbízható cseréjük, ahogy Fabregasnak, Songnak se. A támadó szekcióban pedig egy gólgyáros hiányzik. Akárki akármit mond, Persie nem egy gólgyáros. Szerintem ő egy előkészítő ember, amilyen Bergkamp is volt. A rotáció hiánya miatt is van ennyi sérült és ezért is olyan fáradtak azok az emberek, akik minden meccset végig robotolnak. -ezért is gyengék a szezonzáró meccsek.

Az Arsenalnál félnek kihasználni a helyzeteket. Mindenki szabadulni szeretne a labdától, senki se mer nagyot vállani. A kapu előtt 1:1-ben a kapussal is passzolnak. Tegnap az első gól előtt Walcott is leadta, de a Wolves ellen Nasri is elpasszolta inkább a labdát egy 100%-os ziccerben. Más csapatoknál többet mernek vállalni a játékosok, például lőnek 25 méterről, belemennek cselekbe és megindulásokba, valamint ellövik a  labdát a gólhelyzeteknél, eddig az Arsenal játékosai levennék vagy tovább játszanák a labdát.

A fent említett dolgok miatt veszített tegnap az Arsenal. A meccset eleve úgy vártam, hogy tudtam: az esély a győzelemre kb 5%. Egyszerűen be kellett látnom, hogy nem vagyunk képesek felvenni a versenyt egy győzeleméhes Barcával.

És ismét hanyagolva a tegnapi meccset, leírnám, hogy mit változtatnék a csapaton és hogyan képzelném el a jövő Arsenalját:

A védelemben távozó emberrel számolni kell. Belső védőt mindenképp venni kell, minimum 4, akármikor bevethető tapasztalt, győzelem éhes játékosra van szükség. Egyedül Vermaelen maradása a biztos, mellé még 3 ember kell.

A középpályára egy védekező játékost igazolnék, így lehetne rotálni. Merida-t és Denilsont elengedném és jövőre beépíteném Wilsheret Ramseyvel együtt. Talán Rosicky se képes már a régi formáját hozni, így van der Vaar-t lenne, akit hoznék a helyére.

A támadó szekcióból szerintem lesz távozó. Chamakh játéka tetszik, őt hoznám, valamint lassan Simpsont, Wattot és JET-et is kezdeném beépíteni.

A csapattal magával annyi a problémám, hogy ha egy esély adódik a felzárkózásra vagy trófea nyerésre, akkor a csapat elveszti a hitét. Talán Wengernek kéne valamit változtatni a játékosokon, mert én úgy látom, maguk a játékosok se hisznek a sikerekben.

Idén még van esély a bajnoki címre, de én nem számítok a trófea győzelemre. Marad ismét a 'majd jövőre'. A csapatot egyben tartanám, a kiégett és fejlődésnél elakadt játékosokat pedig eladnám.

Egy stabil, erős, agresszív és sikeréhes csapattal lehet sikereket elérni. Néhány változtatással jövőre több téren is sikereket érhet el az együttes.

Hajrá Arsenal!

Hozzászólások (31)

14 éve
Úgy vélem, a következő két szezonban edzőváltásnak is szemtanúi lehetünk.
14 éve
Törölt felhasználó
Neuer
Sagna(a régi Sagnát akarom!!!)Gallas Verma Clichy
Song
Fabregas Young
Rvp Nasri
Chamakh
14 éve
Törölt felhasználó
Jók a meglátásaid Clichy, és nagyon jó, hogy kiemelted a kulcsszavakat, mert így tisztán látszódik, hogy mik hiányoznak a csapatból jelenleg a komolyabb sikerekhez! Hát mondjuk elég sokminden, de új játékosokkal, plusz egy sérülésileg szerencsésebb szezonnal (bár ilyen kétlem, hogy lenne), és persze az általad felsorolt negatívumok kiküszöbölésével el lehet érni sikereket! Remélem, hogy így lesz!
14 éve
Törölt felhasználó
ma angolon unatkoztam és leírtam a jövő évi álomcsapatom:

Frey?

Clichy-Vermaelen-Gallas?(Hangeland)-Sagna?(Eboué)

Arshavin-Fabregas?-Song-Nasri

RVP-Villa?


cserék,tartalékok:Almunia,Szezcsny,Cambell,Walcott,Vela,Eduardo,Bendtner
Djorou,Denilson,Diaby,Nordveit,Wilshere,Ramsey,Traoré



a ?-ek szerintem egyértelműek,a rengeteg játékos alkalmazása szerintem jogos az elmult évek sérülései miatt,és hangsulyozom ez egy álom:D tehát ezért ne hurrogjatok le.

VÉLEMÉNYT VÁROK :D
14 éve
Törölt felhasználó
aqarell96!Villa tényleg klasszis játékos,de azt gondolom,hogy az ő árából több minőségi játékost is tudunk venni!Nem vagyunk olyan helyzetben,hogy egy játékosra elszórjunk 40-50 millió eurót! Ebből a 13 játékosból akiket felsoroltam max. 4-et hoznék el nyáron a csapatban,mivel többre nincs szükség!Ezért írtam oda,hogy vagy ezt,vagy azt!

Szólj hozzá