Nicklas Bendtner kiállásában, játékában van valami különleges. Úgy értem, ahogy ez a szőke, bozontos hajú, hórihorgas srác hétről-hétre kiáll az Emirates, vagy más stadionok gyepére, az embert mindig elfogja valami igazán különleges érzés. Nicklas Bendtnerről nem lehet semleges véleménnyel lenni. Ő olyan, mint itthon a Ferencváros. Vagy szeretni, vagy utálni lehet. Nincs középút. Éppen ezért nehéz róla objektíven írni.

Szóval vicces, vagy nem vicces, de amióta itt van (2004), és visszatért a Birmingham csapatánál töltött kölcsönévadából (2006/07), Bendtner folyamatosan idegeli az Arsenal szurkolóit. Mint legutóbb: az ember a fejét fogta, miután a dán királyfink legalább négyszer hagyta ki az év ziccerét a Burnley ellen, majd pár napra rá a Porto elleni mesterhármasával (na jó: inkább nevezzük félprofihármasnak) lecsendesítette a közvélemény zúgolódását, és még Nagy-Britannia egyik vezető bulvárlapja, a The Sun is méretes szalagcímben esedezett Nicklas bocsánatáért.

Ami talán a leginkább kiváltja az emberek dühét, és már-már – elnézést a kifejezésért – bizonyos fokú szánalomérzetét Nicklas iránt, az az, hogy a dán srác egyszerűen nem képes konzisztensen hozni a saját teljesítményét. Lényegében ez az a pont, ahol a korábbi bűnbak-csapatunk, a Denilson-Song-Diaby (főleg utóbbi kettő) trió kiemelkedően fejlődött. Bendtnernek van egy jó meccse, amikor lő egy vagwey két gólt, és aztán hetekig semmi. Pedig kimondottan jó lehetne akár még egy 4-5-1-es felállásban is, mert a felépítése és magassága lehetővé tenné a fejesgólokat, ha jók lennének a beívelések – kérdés, hogy valóban elég jók-e azok, de ez már egy másik fejtegetés lenne. De még a gólhiányban is lennének feladatai, Wengernek ilyen téren igaza van: ha nem rúg gólt a csatár, akkor legyen jó mezőnyjátékban. Viszont Bendtnerről ez aligha mondható el, főleg a gólpasszai számát illetően, mintha ő lenne a kakukktojás a csapat, amúgy félelmetes támadóegységében. (Ha csak a mai meccset néztük meg: amikor hátrajött labdáért, azt gondoltam, hogy inkább maradjon elöl, még mielőtt eladja a labdát az ellenfelnek a saját tizenhatosunk előtt...)

A másik figyelemreméltó és sajnos rossz tulajdonság vele kapcsolatban, hogy hajlamos elszállni magától. Ha az ember megnézi mondjuk Robin van Persie diadalittas, már-már egoista gólörömeit, akkor legyinthet, hogy ’bezzeg a holland is ezt csinálja’. De van Persie más. Lényegében ő az Arsenal legjobb csatára, neki joggal nézzük el. Ráadásul Bendtner egy-egy jól sikerült meccs után jóízűen elmondja a SkySportsnak, hogy ő bizony a világ legjobbja lesz, ha még éppen nem az. Megmosolyogtató és jókedvre derítő, ugyanakkor a hatvanötödik kihagyott helyzet után ezek a kijelentések biztosan okoznak fejtöréseket Wengernek és a csapatnak.

Ám hiába minden szándék, van valami extra, ami miatt Wenger folyamatosan lehetőséget biztosít neki, mások kárára. Van egy olyan érzésem, mintha a francia csak a saját igazáért játszatja Bendtnert, hogy minden gólja után olyan érzést keltsen a szakértőkben, a szurkolókban, hogy ’lám-lám, ahogy igazam volt Song vagy Diaby esetében, igazam van Bendtnerrel kapcsolatban is.’ De még ha igaza van, akkor sem jelenti azt, hogy a többieket háttérbe kellene szorítania emiatt. Nem értem, hol változott meg Wenger véleménye azzal kapcsolatban, hogy ’nem játszathatja ugyanazt a kezdő tizenegyet az összes meccsen.’ Pedig most még lehetne is rotálni. A tavalyi szezonban az egész szerkesztői stáb másolás/beillesztéssel dolgozott, annyira tele volt a csapat hivatalos oldala a francia ezen vágyairól.

Még van Persie távollétében is lennének alternatíváink, legalább egy Birmingham elleni meccsre, hogy Bendtner, aki a jelenleg az első számú csatárunk, pihenhessen az apró bokasérülése után, s a Barcelona elleni szuperrangadó előtt. De nem, ez még véletlenül sem történhet meg. Így Eduardónak nincs lehetősége formába lendülni, aki akármit csinálhat az edzéseken, a sérülése után. Amikor Eduardo kihagyja a meccslabdát, az nem azért van, mert a horvát képtelen túltenni magát a fejben lábtörésén, hanem azért, mert Wenger nem játszatja eleget. Az pedig a legjobb ürügy, hogy Dudu képtelen lenne hozzászokni a 4-3-3-hoz. De hogy más példát említsek: Carlos Vela nevét ki mikor hallotta utoljára? Igen, mind Eduardo, mind Vela hagyott ki ordító ziccereket a közelmúltban, amikor nagy szükség lett volna azokra a gólokra a csapatban. Viszont a mezőnymunkában kiemelkedő munkát végeztek, jobbat, mint ahogyan azt Bendtner teszi.

Szent meggyőződésem, hogy Nicklas Bendtner világklasszissá, istenkirállyá, vagy bármi más, hasonló kaliberű játékossá emelkedhetne a Real Madridnál, ahol a sztárok kiszolgálnák a jobbnál-jobb labdákkal, ahogy most teszik ezt Higuainnal. Erre az Arsenalnál nincs mód. Itt nincs ilyenfajta csatárkiszolgálás, ez jól látszik a számadatokon: kis híján a védősor gólerősebb, mint a csatáraink.

A közelmúltban hallottam egy pletykát, mely szerint a Bayern München vinné Bendtnert. Megfelelő összegét úgy gondolom, jobb, ha a csúcson hagyjuk abba a vele járó kísérletezgetést, még mielőtt elérjük, hogy Eduardo és Vela személyében két ilyen játékosunk hagyjon itt bennünket.

Kíváncsian várom a Barcelona elleni meccsünket. Ha valamit látatlanban ki lehet jelenteni az az, hogy Fabregas (remélem, nem kiabálom el) veszélyes lesz Valdes kapujára, Messi veszélyes lesz Almunia kapujára, míg Bendtner egyenesen önmagára. Egyszerűen nem is látok arra esélyt, hogy Nicklas ne kezdjen. Mily’ megnyugtató lenne egy újabb dán mesterhármas után zárójelbe tenni az egész bejegyzést, és kijelenteni, hogy ’bocsánat Bendtner, bocsánat Wenger. Tényleg nektek volt igazatok.’

Hozzászólások (7)

14 éve
Törölt felhasználó
Szerintem meg ebbe az angol fociba amíg nincs egy kivételes RvP-nk, aztán majd ha lesz mind2 akkor lesz RvB ( Robin versus Bendő :D )
14 éve
Törölt felhasználó
Egyetértek az írással!Talán,de inkább biztos,hogy ezért sem nőhetünk fel a nagyobb csapatok mellé,mert 1-2 poszton nem tudunk kiállítani világklasszis játékost!A két szóban forgó játékos akik posztjaikon messze nem tartoznak a világ élvonalban Almunia,és Bendtner nem éri el azt a minőséget ami miatt bizalmat kellene nekik szavazni hétről hétre!Persze mindenki szimpatizál ezekkel a játékosokkal,mivel Arsenal mezben játszanak,de elég csak ránézni a statisztikákra,és érthető lesz,hogy sokan miért kritizálják ezeket a játékosokat annyiszor!
14 éve
Arsenal23! Talán, de nem a lenézés volt a cél. Bendtner, Denilsonnal egyetemben minden meccsen pellengérre van állítva, talán nem véletlen. De hidd el, én lennék a legboldogabb, ha a Barcelona ellen ugyanazt csinálná, mint a Porto ellen.
ericsson! Eduardo is tud fejjel gólt szerezni, azon csekély meccsek közül, amelyen idén játszott, a West Ham United elleni kiemelkedik. De sajna a magasságán már nem tudunk változtatni, de biztos vagyok abban, hogy lennének előnyei is abban, hogy alacsony. Lásd: Arshavin sem egy hórihorgas emberke, így feltehetőleg fejjel kevesebb gólt fog szerezni, mint Bendtner. De vannak előnyei is.
14 éve
Törölt felhasználó
szerintem egy kicsit lenézed Bendtnert :roll: :roll: am jó cikk lett grat :P :P
14 éve
Törölt felhasználó
Eduardo csak elveszne a mezőnyben mint Vela. Kicsi és nem fejel jól! Bendőre legalább lehet tenni a beíveléseket mert magas és nagy az ereje. Tegnap csak úgy pattogtak le róla az emberek.

Szólj hozzá