Akik azt gondolják ezen írásnak első sorait böngészve, hogy egy laza délutáni teázással egybekötött blogolvasáson vesznek részt, nos, azokat el kell keserítenem. Egy kicsit hosszabb cikk következik, amelyben minden játékosról leírok néhány fontos tulajdonságot, amelyek sikeressé, és győztes típusúvá varázsolhatják őket.

Mindezek előtt a csapatra szeretném helyezni a hangsúlyt, amelyben - mondhatnánk közhelyesen - rengeteg a jó képességű, klasszis játékos. Igen ám, de ez a sikerhez még önmagában nem elég. Tanulhattunk korábban a Real Madrid példájából, akik ugyebár sztárok összevásárlásával próbáltak meg sikereket elérni. Többé-kevésbé ez össze is jött  nekik, mert bajnokságot az nyertek, de valljuk be, a világot megváltani mégsem tudták. A mi együttesünk összeszokott, szemtelenül fiatal, de az évek során mégis beléjük nevelték a trófeaéhséget, a sikerekre való törekvést, a játék szeretét, és egy olyan stílust, amely egyedülálló világon. Az Arsenal számomra egyenlő egy életformával, amellyel nem szeretnék szakítani. A fiatal tehetségeink már szereztek annyi rutint, hogy megnyerjenek számos trófeát. Reméljük, hogy ez idén is így lesz. Most minden játékost röviden elemzek, előtérbe helyezve a jó tulajdonságaikat, valamint azt, hogy miben fejlődhetnek (az első csapat listája alapján).

Manuel Almunia:
Almunia egy rejtély számomra. Van, amikor a világ legjobb kapusa, és van, mikor óriási hibákat vét. A fejében kellene elsőként rendet tenni, ha ez megvan, akár a Premier League legjobb hálóőrévé nőheti ki magát. A képességei alapján világklasszis.

Bacary Sagna:
Ő egy kiváló védő, aki mellett irdatlanul nehéz elfutni. Nem sűrűn láthattunk olyat, hogy valaki megkerüli, vagy hasonló trükköt mutat be mellette. A támadásoknál is aktív, egyedül a beadásain kell csiszolni.

William Gallas:
Kőkemény, gólerős. Ez az a két jelző, amelyekkel illethetjük eddigi produkciója alapján. Ha így folytatja, még gólkirály is lehet (erős költői túlzással), de az Aranylabda-szavazáshoz elengedhetetlen 30-as listára simán felférhet. Komolyan.

Thomas Vermaelen:
Wenger szerintem élete egyik legnagyobbját húzta az ő leigazolásával. Nyílván voltak még fantasztikus transzferek, említhetném Henryt, vagy még sok más játékost. Vermaelenben is van több még biztosan, de eddig egy harcos védőt ismertem meg, akinek rettentő erős és pontos lövéseit egy világ fogja még félni.

Gael Clichy:
Eddig nem győzött meg. Nem hasznosítja hihetetlen gyorsaságát, a támadásokhoz nem jön fel annyit, mint régen. A feladatát viszonylag jól megoldja, de meglepően sokszor kerülik meg.

Cesc Fabregas:
Cesc óriási idényt fut. Gólpasszait már lassan megszámolni sem lehet, és a góljai is gyűlnek szépen lassan. A középpályára egy új dimenziót hoz.

Alex Song:
A legnagyobb meglepetés számomra. Nagyot fordult vele a világ. Tavaly még imádkoztunk, hogy a kezdőbe ne kerüljön be, most meg azért tesszük össze a kezünket, hogy legyen ott, vagy ne sérüljön meg. Profin szűr, jól passzol.

Tomas Rosicky:
Ő a kedvenc Arsenal-játékosom. Sérüléséből visszatért, ezzel óriási lelki erejéről tett tanúbizonyságot. Már most voltak olyan villanásai, amelyek után tátva maradt a szám. A java még csak most jön.

Theo Walcott:
Az Arsenal gyorsvonata. Hihetetlen sebességgel fut, és gólerőssé kezd válni. Sokat sérült, ami nagy baj. Kár lenne egy ilyen tehetségért. Remélem, átlendül a holtponton.

Robin van Persie:
A világ legjobb csatárai között van, a támadásoknál nemcsak azt nézi, mikor lőhet kapura. Kreatív, sokat passzol, nem igazi befejező, de talán így is tud kiteljesedni, ha összejátszik másokkal. Még mindig nagyon forrófejű, egy picit le kellene higgadnia, és megfelelően kezelni az adrenalinnövelő szituációkat.

Andrey Arshavin:
Az orosz egy igazi kis talizmán. Gyors, távoli bombái életveszélyesek, nem mintha a közeliek nem lennének azok. Mindig van egy váratlan húzása, amely eldöntheti a meccseket. Néha a mezőnybe szürkül, néha kicsit aktívabbnak kellene lennie.

Vito Mannone:
Sokan féltek az ő kezdőbe való betételétől, de valljuk be, rá voltunk szorulva. A Fulham elleni meccsen bizonyította, mekkora tehetség. Azóta Londonban már hőssé vált, és az is biztos, hogy nem a Craven Cottage-en éltetik őt...

Wojciech Szczesny:
Az ő feladata most az, hogy minél jobban teljesítsen a Ligakupában. Az első akadályt vette, csak így tovább, Wojciech! Kivételes tehetség, a Haladás elleni meccsen személyesen, a helyszínen hajtottam fejet a tudása előtt.

Lukasz Fabianski:
Ha meggyógyul, ő is a hasznunkra válhat, mert jó kapus. Sokszor mentett már meg minket a kudarcoktól.

Emmanuel Eboue:
Nagyon fontos láncszem ő is, hiszen egy csupaszív játékos, és több helyen is bevethető. Hiba lenne őt eladni.

Abou Diaby:
Már tavalyhoz képest is rengeteget fejlődött, és már én sem félek annyira, ha Wengernek ahhoz szottyan kedve, hogy őt nevezi a kezdőbe. Jól lő, jól fedezi a labdát, fizikailag is megerősödött.

Denilson Neves:
Diabyval együtt bejárja azt az utat, amelyet Song járt be tavaly. Rohamosan fejlődnek. Denilson rengeteg labdát szerez, és egyre kevesebbet ad el. Az Everton elleni bombagólja élményszámba ment.

Samir Nasri:
Mindenki tisztában van a képességeivel, mostmár csak vissza kell térnie. Az új 4-3-3-as formációban a pálya ördöge lehet elképesztő lövései, és szemet gyönyörködtető cselei miatt.

Eduardo da Silva:
A horvát gyakran sérült, de amikor játszik, csodákat művel. A cselei tényleg ösztönből jönnek neki, a gólerőssége messze földön híres.

Nicklas Bendtner:
A dán egyre biztosabb magában, a Blackburn ellen lőtt gólja is igazolja ezt. A befejezéssel még mindig gondok vannak, de nagyon hasznosan játszott idáig. Én mindig azt mondom, hogy középen jobb lenne.

Kieran Gibbs:
Túl sokszor még nem láttuk idén, de én szeretném, ha gyakrabban játszana, mert jelenlegi formájában annyit biztosan tudna nyújtani, mint Clichy.

Carlos Vela:
Méltatlanul kevés játéklehetőséget kap. A Ligakupában persze beveti Wenger, de én a kezdőcsapatban is szívesen látnám, nagyobb tétmeccsen. Ő egy vérbeli dél-amerikai, fiatal korra ellenére nagyon intelligens és technikás.

Aaron Ramsey, Jack Wilshere:
Megérettek arra, hogy rendszeresen a kezdőben szerepeljenek. Fialalok, de már most felveszik a versenyt a topcsapatok játékosaival, ha nagy formában vannak.

Mikael Silvestre, Philippe Senderos:
Hasonló stílusú védők, hasonló hibákkal. Kettejük közül most Sendit érzem erősebbnek, de szerintem mindkettejükben van annyi, hogy egy-egy Premier League-találkozót lehozzanak gond nélkül. Jó, hogy itt vannak, hiszen sérülés esetén az ő játékuk is létfontosságú lehet.

Johan Djourou:
Az ő hiányát meg fogjuk érezni. Nagyon labdabiztos, és a középső védők közül bárkit tud pótolni, ráadásul még ki is szoríthatja őket, ha a toppon van. Viszlát jövőre, Johan!

Fran Merida:
A Cesc-utód. Rengeteg olyan vonása van, amely az idősebb honfitársára hajaz. Csak nehogy eligazoljon az Atleticoba.

Armand Traore:
Kevés játéklehetőséget kap, pedig szerintem egy pazar játékosról van szó. A felkészülési időszakban is tündökölt, nagyon nem szeretném, ha eladnánk.

Egy kicsit hosszúra sikeredett a cikk, de a leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy ez a gárda sikerre termett. Sok nagy egyéniség, és kiváló labdarúgó van itt, akik meg szeretnék szakítani a 2005 óta tartó trófeamentes sorozatot. Mindenük megvan ehhez, már csak hinniük kell és tenniük érte.

 

Hozzászólások (7)

14 éve
Törölt felhasználó
Jó írás grat.Ez a csapat most ért el egy vízválasztó évhez, ahol mindent megnyernek, amit csak lehet és jövőre is és az után is így tovább.Én ha az Arsenal edzője lennék egy kicsit örülnék, ha lenne 2-3 sérült, hogy kitudjam állítani a kezdő 11-et, mert ha mindenki egészséges nem nagyon tudnám eldönteni ki legyen és ki ne legyen kezdő.Go Gunners!!!!
14 éve
Törölt felhasználó
Csakhát olyan nem lesz, hogy mindenki egészséges, szóval itt ez a lehetőség már el is halt!
Amúgy nagyon jó írás, grat!!!
14 éve
Törölt felhasználó
jó blog, csak sztem te is úgy vagy vele mint én, nem 11 ember neveznél a kezdőbe hanem kb 15 embert:)
ha mindenki egészséges lesz, akkor jöhet a rotáció, mindenkinek könnyebb lenne,sztem..
14 éve
Törölt felhasználó
A sérülések...
14 éve
Törölt felhasználó
Mostmár mindegy... A csapat jó, csak egyszerűen valami mindig keresztbetesz nekünk.

Szólj hozzá