Miközben az Arsenal legénységének többsége a soron következő két világbajnoki selejtezőre hangolódik, történt egy érdekes eset Nagy-Britanniában.

Nem, ezúttal nem a Manchester United elleni meccsünkre gondolok (bár épp az is érdekes volt), hanem Skóciát vettem üldözőbe, egészen pontosan éppen az előző BL-riválisunkat, a Celticet.

Történt az ugyanis, hogy a Celtic középpályását Aiden McGeadyt kiállították… a sors különös fintora, hogy mindezt nem másért, mint SZÍNÉSZKEDÉSÉRT… úgy tűnik, hogy a Celtic sem olyan ártatlan, mintahogyan azt próbálják bizonygatni.

Tony Mowbray, aki nem akarja ismételten megnézni McGeady műesését, ismét az Eduardo-sagával borzolta a kedélyeket:

„Ha Eduardo ’büntetőjét’ 100-ból 99-szer nem fújják be, akkor McGeadynek sem kellett volna megadni a második sárga lapját.” – mondta Mowbray.

„Úgy vélem, hogy a játékvezető ennek a színészkedős-ügy befolyása alatt állt. Nem kell megnéznem még egyszer Aiden ügyét, saját magam előtt láthattam.”

Nem csak az átigazolási szezon zárul le szeptember 1-jén, hanem Eduardo ügyében is ítélet születik. Jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy Dudu a maximális büntetést, vagyis a kétmeccses eltiltást kapja meg. Ugyanakkor bízom abban, hogy Wengerék fellebbezni fognak, ha az Arsenal szempontjából kedvezőtlen döntést ítél meg az UEFA bizottsága.

Wenger öreg motoros, tudja, mi folyik a futballban a világ többi pontján, és tudja, mi folyik a háttérben. Pontosan az ilyen helyzetekkel lehet sarokba szorítani az UEFA-t, mint amilyen McGeadyé is volt, vagy amilyen Pedróé a pénteki Szuperkupa döntőn. Ennek köszönhetően viszont bátran mernék, akár nagy tétben is fogadni, hogy Eduardo ott lesz a Standard Liege elleni meccsen, szeptemberben, az első játéknapon.

Hozzászólások (7)

15 éve
Törölt felhasználó
Athlon! Mennyi lenne az a nagyobb pénzösszeg? Én ugyanis szívesen fogadnék... Egyébként én most lenyelném ezt a pirulát Wengerék helyében! Tény, hatalmas igazságtalanságról van szó, és nap mint nap látni ennél látványosabb jelenetet is a pályán! VISZONT! Platini-nek legfőbb célja most az Angliai foci lejáratása! Arra ki sem térek hogy Wengerrel mien a viszonya... És hogyha valami olyat teszünk vagy nyilatkozunk amitől az a köcsög vérszemet kap akkor isten irgalmazzon nekünk..
15 éve
Törölt felhasználó
Jó írás teljesen egyetértek veled.Amúgy ezt nem kell túl ragozni!BASZAKODIK velünk az UEFA és ennyi persze sajnos,de ez van.
15 éve
Törölt felhasználó
Lehet Clichy, csak eszembe jutott, és ki kellett írnom magambólXD :D
15 éve
Törölt felhasználó
sors lehet igazsagot szolgaltat azzal hogy ilyen csoportba kerültünk :D
15 éve
Törölt felhasználó
Snuff ez asszem a blogomban szerepelt :D vagy egy kommentben írtam :DD

Szólj hozzá