Manchester United 2-1 Arsenal.

4 perccel a végső sípszótól, kicsit szomorúan ballagtam a tévémtől, a gépemig, (ami magába foglal kb. fél métert) hogy leírjam gondolatimat, érzelmeimet, a jövővel, illetve a jelennel, mostmár a múlttal kapcsolatban.

Arshavin-csoda, Almunia, és Diaby hiba...ennyivel össze lehetene foglalni a mai rangadót. Minden furcsa volt, és kicsit deja vu hatású. Tavalyelőtt is mi szereztük meg a vezetést. Majd szintén egy tizenegyes következett...az eredmény szintén 2-1 volt. 

Immáron nem vagyunk tökéletesek. De ne feledjük, mi is hasonlóan kezdtük tavaly a szezont, mint a MU. Kínkeserves 1-0-ás győzelem, egy zakó...és -habár később-, de otthon megvertük Fergussont, 2-1-re. 

Szóval...jelenlegi állás szerint, nem bizonyítottunk a kritikusoknak, sőt...mostmár leírhatnak nyugodtan minket-gondolhatják. Szerintem nincsen semmi gond, egyelőre. Ez az első bukásunk idén. Ha most kicsit magunkba szállunk...visszatérnek a sérültek... és Wenger talán végre észbekapcsol, hogy legalább egy játékost szerezni kéne még, megcsinálhatjuk.

Olvastam sok olyan hozzászólást, amik arról szónokoltak, hogy igenis legyőzzük a Manchestert 2, vagy akár több góllal is. Ez a hozzáállás nem feltétlen jó. Én leírtam, beszéltem több drukkerrel is, 1-1-et tippeltem. Ami 100% realitást tükrözött. Kb. 2 nappal utána a Premier Liga hivatalos oldalán is szintén ennyit tippeltek. Na most nem magamat akartam isteníteni, szó sincs erről. Egyszerűen a határtalan optimizmusnak is vannak határai. Sosem gondoltam olyan csodára(mert valljuk be, jelen állás szerint csoda lett volna, mondjuk egy 3-0-ás Arsenal siker) hogy otthon több góllal verjük a Unitedet. Úgy érzem, az annyira várt igazolás, most még szükségesebbé vált. Ha még egy ember kidőlne a középpályáról, úgy érzem rendesen megszívnánk.

Lényeg, a fő lényeg, hogy ne keseredjünk el...érzésem szerint Wenger is lát mindent, igazolni fog. És végre nyerhetünk egy(két) kupát!!

Csak előre, és sohasem hátra, az optimizmus határán belül!

GO GUNNERS!!!