A szezont nagyon jól kezdtük, és úgy gondolom, ezt a világon bárhol elismernék. A tavalyi szezon utolsó fordulóinál már voltak találgatások, hogy kik lehetnek a lehetséges érkezők az átigazolási ablak alatt. Eleinte csalódottsággal, illetve meglepődéssel fogadtam (fogadtuk) a hírt, miszerint két meghatározó játékosunk máshol folytatják pályafutásukat. És mind idáig egyetlen egy ember érkezett Londonba, Thomas Vermaelen személyében. És hát kibe nem merült fel, hogy 'Elég lesz-e ez?' vagy 'Wenger normális?'. Végül megint a francia trénernek lett igaza, és a 1-6-os győzelem után 0-2, és 4-1-es sikerek érkeztek, minden ágyús drukker örömére.

Ennek ellenére Wenger bejelentette, hogy egy igazolás még valószínű, de nevet szokás szerint nem említ. A jó forma ellenére biztosan azért szeretne még egy játékost, hogyha a sérülés hullám egyre növekedne, legyenek beugró emberek.

Az mindenki számára homályos, hogy mely posztra erősítene Wenger. Kapust biztosan nem fog venni, hisz teljesen fölösleges. Almunia jól teljesít, és hárman vannak, akik helyettesíthetnék.

Nos, védőt már valószínűbb, hogy igazol, mert ott is vannak könnyen sérülendő játékosok. Sagnanak a cserélye Eboue, Clichnek pedig Gibbs. Gallasnak, vagy Vermaelennek ott van Djourou. De mi van, ha olyan szerencsétlenül járunk, hogy mind a négy védőnk(Sagna-Gallas-Vermaelen-Clichy) lesérül, és Senderos nem épp a legjobb középsővédőnek. De valljuk be arra, hogy mind lesérüljenek, elég kevés esély van, szóval a védelembe nem valószínű egy érkező.

A középpálya megint más eset. Ott van nekünk Walcott,Rosicky, Nasri, Fabregas, Denilson, Diaby, Song és Arshavin, akik megállják a helyüket egy bajnokin. Bár lassan a fiatalok is alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ebből a sok névből, amit felsoroltam, csak négy olyan játékos, aki szélen bevethető: Rosicky, Walcott, Nasri és Arshavin, akikből három sérült jelenleg. A többi inkább középen tud helyt állni. Szóval elképzelhető, hogy egy szélső középpályás lesz egy új érkezőnk.

Csatárokból most van elég, hisz az előbb felsorolt Wacot, és Arshavin is képesek ott játszani, de ott van van Persie, Eduardo, Bendtner(még ő is játszható szélen), és Vela a posztra.

Szóval, ha ez a kis elemzésem nagyjából olyan, mint amire Wenger gondol, akkor egy szélső középpályásra lehet számítani, ha télleg jönni fog még egy valaki.

Hozzászólások (19)

15 éve
Törölt felhasználó
Van deer vaart jó lenne de tudjuk hogy klasszis sztár nem jöhet szóba Wengernél :((((((((((( igazából minde posztra kellene ember a folyamatos sérülések miatt:S
most például Fabregas,Rosicky,Nasri középpálya és Walcott,Vela csatársor sérültek de ott van Fambianski is :(((((( szerintem Wenger nem igazol legaláis nagy nevet tuti nem védő is kellen sérülések esetén szóval van 40 milli amivel nem kezd semit :-S Go Gunners!!
15 éve
Törölt felhasználó
Szerintem nem szélső fog érkezni. DM-et fogunk venni. Ha viszont tényleg szélsőt venne, akkor Van der Vaart lesz a befutó, de ezt kétlem.
Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy Senderos nem lesz opció a hátvédsorban. Őt biztosan el fogjuk adni a hátralévő napokban. Menni is akar, és szar is. Nem véletlenül nem játszott egyik meccsen sem. Ott van Silvestre és Djourou majd, ha para van. Más kérdés, hogy a sérültlistánk is elég hosszú.
15 éve
Törölt felhasználó
sztem szélső kéne de védő is és egy Dm is... AW pedig egyértelműen mondta h a védelembe érkezik ember szélső kizárva
15 éve
Törölt felhasználó
"egy jó élcsapatnak legalább 2 világklasszis vkp-je van" Erről csak annyit,hogy Carlo Ancelotti képes leültetni a kispadra egy Michael Essien(Fulham ellen),míg nálunk nincs Songnak egy épkézláb helyettese vészhelyzet esetén!Ezért lesz a Chelsea bajnok esélyes,és ezért fogunk mi egy idő után kipukkanni(remélem nem),mivel Wenger nem a megfelelő emberekkel próbálja betölteni a lyukas posztokat!Diaby pedig nem DM ezt el kell fogadni,Denilson pedig vagy jó ,vagy nem,de általában nem!!Talán Nasrival akarja megoldani ,de ő sem lenne megfelelő megoldás szerintem,Senderosról nem is beszélve!Ha Touré marad volna, akkor őt el tudtam volna képzelni DM poszton,mivel már régebben játszott azon a poszton,de ő sajnos a Cityt választotta! :S
15 éve
Törölt felhasználó
*érkezni

Szólj hozzá