Arséne Wenger a szezon után kijelentette, hogy a kerete egybentartását tekinti fő feladatának. Sokáig minden jól alakult az Arsenal háza táján: az Ágyúsok megszerezték Thomas Vermaelent, több ígéretes játékos, s még Robin van Persie is hosszabbított a gárdával, s nem voltak igazán komolynak tűnő pletykák a csapat kulcsjátékosaival kapcsolatban.

Ezt a felhőtlen időszakot Emmanuel Adebayor távozása zárta le, amely három szempontból meglehetősen előnytelen az észak-londoniak számára. Az első az, hogy a togói csatár nem külföldre, hanem a Cityhez igazolt, a második, hogy tavaly sokkal több pénzt be lehetett volna zsebelni érte, míg a végső, hogy Adebayor egy kiváló csatár.

Ezen tényezők jelenléte mellett is sokan belenyugodtak már ebbe a transzferbe, hisz ott van a csapatban Van Persie, Eduardo, Nicklas Bendtner... Ámde mire lecsillapodtak volna a kedélyek, kiderült, hogy Kolo Touré és Emmanuel Eboué is nagyon közel áll egy másik csapathoz, név szerint a Cityhez (igen, már megint!), illetve a Fiorentinához.

Sokak állítják azt, hogy a két elefántcsontparti már lefutotta a legjobb éveit, de ha ez így is lenne, amibe nem akarok most belemenni, ők azok a játékosok, akik szívvel-lélekkel ott vannak minden összecsapáson, s mindig 100%-os teljesítményt próbálnak nyújtani az Arsenalért.

Tehát az ő eladásuk semmiképpen sem tenne jót a csapatszellemnek, s véleményem szerint a játéktudásukra is szükség van a klubnál. Aztán figyelembe kéne venni azt is, hogy ezzel már teljes mértékben felborulnának Wenger mester elgondolásai, s életbe lépne a B-terv.

Hogy mit is értek a B-terv alatt? A távozók maradéktalan és gyors pótlását, illetve a hiányposztok megerősítését. Nem fogok itt spekulálni arról, hogy kiket kéne megszerezni, hisz ez nem rajtunk múlik, hanem a Főnökön, s az Ágyúsok vezetőségén.

Viszont azt kiemelném, hogy nem szabad fukarnak lenni, főleg így, hogy a távozók után jelentős pénzösszeg üti (ütötte) a klub markát. A Premier Liga-idénynek csak bő kerettel lehet nekivágni, hisz ismét előfordulhat, hogy 5-6 játékos lesz egyszerre sérült a csapatból.

Sikereket csak úgy lehet elérni, ha tökéletes a keret, s nincs egyetlen foltozatlan lyuk sem benne. Hajrá Ágyúsok!

Hozzászólások (6)

15 éve
Törölt felhasználó
LuCaS Rijkaardot is elküldték az FCB-től 2 nyeretlen év után pedig előtte 2* bajnokságot, 1* bl-t(sajnos) nyert aztán utána jött Guardiola ás megnyerte a SKK a PD és a BL-t szóval nagy baromságot nem mondtál de Wenger már annyira az Arsenal-hoz köthető hogy, badarság lenne kirúgni, + egy új edző ész nélkül vásárolgatna
15 éve
Törölt felhasználó
ennyierővel mostmár ha a vérfrissítésnél tartunk akkkor lassan wenger is léphetne mert kezd lejárni az ő ideje is de így h lassan a fél csapat elmegy nem lesz jó perzse ezek csak plyetkák és nem kell őket bizztosra venni mert ránkcáfolhatnak de kicsit kezd elegem lenne wengerből meg a vezetőségből is ,persze nagyon tisztelem,remek edző meg minden ,rengetegett tett a klubbért de talán egy másik edző(ne vegyetek most úgy h mit akar ez h elküldené wengert de most a düh beszél belőlem és lehet pár nap múlva ezt én is hülyeségnek fogom tartani sőt biztos de akkor is)
15 éve
Törölt felhasználó
Azt hiszem ha így folytatjuk, jövőre megint a 4. helyért lesz harcban a csapat!
15 éve
Törölt felhasználó
MNég véletlenul se futották le legjobb éveiket,TOure a PL egyik legjobb védoje,a legjobb védonk,nem engedhetjuk el,Eboue meg annak ellenére hogy gyengén muzsikált,nem az o hibája,o nem kozéppályás hanem széllso védo,meg amugyis,a humora kell az oltozobe.
15 éve
Törölt felhasználó
Meg kell tartani mindenkit.

Szólj hozzá