Minden nyáron összehozzák az Arsenalt ismeretlen, tapasztalatlan játékosokkal, akiket aztán netán leszerződtetnek és csodát csodákra halmoznak.

Az egyik legégetőbb kérdés, hogy Wengerék vesznek-e játékost a védekező középpályás (Defensive Midfielder) posztra, és ha igen, akkor kit.

Íme a goonertalk.com oldal listája.

1. Felipe Melo

A Daily Mailben múlt héten jelent meg egy hír, mely szerint Melóért egy új, 15 millió fontos ajánlatot készül tenni az Arsenal, és nem kizárt, hogy az alkuban helyet kap Philippe Senderos is.

A játékos ügynöke, Simon Jones szerint Wenger már három éve figyelgeti Melo teljesítményét, már akkor is érdekelte a 26 éves középpályás teljesíténye, amikor a spanyol Almeriában rúgta a bőrt.

Szóval az Arsenal, a hírek szerint, megtette a maga ajánlatát, ugyanakkor az Inter is hevesen érdeklődik Melo iránt. A játékos csak annyit mondott, hogy jól érzi magát a Fiorentinánál.

Nyilvánvalóan jó dolog, hogy ilyen nagyszerű klubok érdeklődnek irántam, mert ez azt mutatja, hogy jól dolgoztam. De ahogy korábban mondtam, jó a kapcsolatom mindenkivel a Fiorentinánál, az igazgatósággal és a szurkolókkal is.

2. Lorik Cana

Nagyon sok Arsenal szurkoló a Olympic Marseille albán középpályását, Lorik Canát várná Fabregas mellé.

Azt már Cana is elismerte, hogy nem zárkózna el egy költözéstől, főleg azután, hogy az OM-nél mind a menedzser, Eric Gerets, mind az elnök, Pape Diouf lemondott a közelmúltban.

Meg van az esély a távozásra, még akkoris, ha három évem még hátra van a jelenlegi szerződésemből. Beszélek majd a családommal és a többiekkel is a szezon végén. Minden attól függ, hogy mit akarok csinálni. Remélem, hogy a klub is meg fogja érteni a döntésemet, ha éppen távozni akarok. De nem akarok elsietni semmit sem. A két célállomásom Németország és Anglia, e két liga vonz a legjobban.

3. Thomas Hitzlsperger - Stuttgart

A Daily Mail és a The Sun egyaránt azt állította a közelmúltban, hogy az Arsenal egy meglepő, 5 millió fontos ajánlatot rak le majd a VFB Stuttgart asztalára Hitzlspergerért.

A 27 éves középpályás nemolyanrég még az Aston Villánál játszott, és a tapasztaltsága miatt remek erősítés lenne az Arsenal számára.

Mivel a szerződése a jövő év végén lejár az Arsenal szerint már 5 millióért el lehetne hozni a játékost a németektől.

4. Yohan Cabaye - Lille

Márciusban ez volt Cabaye véleménye egy esetleges Londonba való költözésről:

Az Arsenal érdeklődése nagyon hízelgő, de érvényes szerződésem van a Lille-vel. Ugyanakkor nem tudnám visszautasítani az ajánlatukat.

A 23 éves játékost az egyik legjobbnak tartják a francia ligában a posztján, és amellett, hogy az alapvető posztja a védekező középpályás, tud jobb oldalon is játszani.

Nemrégiben azonban azt is elmondta, hogy még túl korainak tartja az Angliába való költözést, és előbb egy francia élcsapathoz igazolna, mondjuk a Bordeauxhoz.

5. Miguel Veloso - Sporting

A Sporting portugál középpályásáról már régóta szólnak a pletykák, hogy megy-e, vagy marad. Veloso legnagyobb álma, hogy Angliában folytassa a jövő évtől, és az Arsenal hevesen érdeklődött iránta tavaly nyáron. A télen lecsendesedtek a dolgok, csak a Manchester City és meglepetésre a Bolton volt a két kérő csapat.

A közelmúltban voltak nézeteltérések a játékos és a csapata között, így nem kizárt a váltás a nyáron.

Én csak a véleményemet mondtam el, hogy mit szeretnék. Az az álmom, hogy külföldön játszak, nem hiszem, hogy ezzel bárkit is megsértettem volna. Amit viszont leginkább akarok, az az, hogy folyamatosan játszak. Az, hogy játszhatok-e külföldön, már nem csak rajtam múlik. A Sporting fogja kimondani az utolsó szót.

Hozzászólások (7)

15 éve
Törölt felhasználó
jah téll bocsi albán igen...de lehet h má van newki állampolgárságanem??:D:D igen batista az
15 éve
Törölt felhasználó
Cana kell, neki örülnék a legjobban!
15 éve
Törölt felhasználó
NooBitO a képeden Batista van?
15 éve
Törölt felhasználó
NooBitO cana nem francia hanem albán
15 éve
Törölt felhasználó
cana előnye lenne h francia ....melo szimpi én elnézném középen..veloso egy nagy álom lenne nem nagyon láttam eddig sajna de sztem megállná a helyét...hitzlsperger vagy ki meg nemtom bnnémeteket haggyuk inkább a bundesligába... azu a cabaye meg menjen a bordeuxba

Szólj hozzá