Mivel 1992-es születésű vagyok, sohasem élhettem a vasfüggöny mögött, amikor a keleti világ szemben állt a nyugatival, és olyan ellentétek keletkeztek, amelyet sok állam még a mai napig nem hevert ki.

Itt hagyom is a politikát, mindenesetre, bár nagyon hülye a hasonlat, most én így látom a csapatunk jövőjét. Mi állunk a világ egyik sarkában, ahol egy Vermaelen - mostmár csak azért is kimondom - szaros 11 millió fontos ajánlatán vetyengenek már nap hosszat, míg a Futball nevű bolgyó másik végletében egy bizonyos Florentino Pereznek kemény egy napjába telt nyélbe ütnie egy cirka kis 67,2 millió eurós ajánlatot Kakáért.

A mai napról már ne is beszéljünk...

Hát így múlik el a világ dicsősége?! Platini, Blatter most ugyan hol vagytok? Egy csapat, hangsúlyoznám az EGY szót,szétzúzza itt most az egész átigazolási piacot. De vegyük mindennek a jó oldalát: végülis mostmár a sokak által leértékelt, már-már csődbe ment Valencia felhúzhat még egy stadiont a már épülő mellé...

Eddig sem szerettem a Realt, de ezzel a költekezésükkel érzésem szerint mindenkinél elvágják magukat, kivéve a saját szurkolóiknál. Az egész olyan, mint egy utolsó kísérlet a szétesés megfékezésére, amely ellen mostmár többmillióan drukkolnak, köztük én is.

Hogy tudunk lépést tartani ezekkel? Úgy, hogy még inkább az utánpótlásunkra hagyatkozunk, és majd a végén kirobbantjuk a mi világháborúnkat. Két ellentétes megközelítés, és az egyik veszni fog.

Merthogy meglátásom szerint a mi csapatunknál a 'Nagy Real Kirakatcsapat' maximum névértékben jobb. Még. Mondtam volna valaha, hogy vegyünk több új játékost? Felejtsétek el! Én az Almunia, Sagna, Touré, Gallas, Clichy, Arshavin, Fabregas, Song, Walcott,
Adebayor, van Persie, Eduardo, Rosicky, Nasri nevekkel akarom megnyeretettni a Bajnokok Ligáját!

 

És hogy még jobbá tegyük az élvezetet: félidőben be kellene állítani Wilsheret, Ramseyt, Gibbset és Velát...

Üdvözlet mindenkinek a futball új világában.

Hozzászólások (14)

14 éve
Törölt felhasználó
Ja igen Cé beáll azt áll és viszik neki a labdákat az ellenfél játékosai (benne lesz a szerződésében is a második paragrafusban) :D .
14 éve
Törölt felhasználó
én igazából ezt a realos ügyet leszarom :D, egyedül Kakát sajnálom mert (sztem) ő akkora klasszis hogy nem érdemel süllyesztést :S és aki ez ellen van hogy "nyomorék" Kaká hát nincs igaza mert ő nem akart elmenni csak a milannal kellett a lové
de azért jó lesz ez a real xD--> majd C.Roni elég sokat fog csinálni kb annyit mint a válogatottban,mert ő akkora sztár hogy minden labdát neki fognak osztogatni,csak nehogy ellenkezőleg legyen...
14 éve
Törölt felhasználó
Am Ahlon amit említettél ezt a szétesést ez sztem msot (mit most ebben az évszázadban) a legnagyobb probléma a pénz. Ah Montecuccoli is mondta 3 dolog kell a háborúhoz:"Pénz,pénz és (mégtöbb) pénz." Így állunk msot mindennel a világválság közepén most a cikkedet másodjára is elolvasva kcisit átrágva úgyérze én is egy cikket tudnék írni róla de msot késő este megkíméllek titeket is és amgamat is H le írjam az egészet de lényeg H ez a legrosszabb dolog ami ellen nem tudunk tenni H nem attól függ H miylen szépen játszod hanem H miylen eredméynesen. Sok csapat van H nem a saját játékát építi hanem a másikét rombolja és ennek semmi köze sincs a pénznek (még jó H ehhez nincs) ez a mentalitás és az edző egyénisége. De itt is az van H ha vkinek megy az akko a másiknak nem megy a foci. Itt is ha vki megvesz mindnekit attól még neki nem fog emnni emrt nem így áll össze de ezt már unalomig taglaltuk sztem az All Star válogatottak is csak egy évben egy gálára állnak össze (maximum) és itt az ok is sztem ez jellemzi az egészet.
14 éve
Törölt felhasználó
Tipikusan mint az angolo válogatott sokszor csak egy kis ínyenc pénziességgel és egyéniséggel/ekkel megspékelve. Sok név akár eredméynes a meccseken de nem az igazi foci. Galaktikusok II Megjelenik 2009 nyarán (már említettem ) sztem ez lesz ...
14 éve
"a mi csapatunknál a 'Nagy Real Kirakatcsapat' maximum névértékben jobb" - itt az igazság, ebben az 1 mondatban az igazság le van írva!!

grat a cikkhez Athlon! sztem jól összefoglaltad a lényeget ;)

Szólj hozzá