Ismét itt vagyunk egy szezon végén, és ismét reménytelennek tűnik minden arsenalos álma, vagyis a kupagyőzelem. A bajnokságban már matematikai esélyünk sincs, a Ligakupának és az FA-Kupának meg már rég lőttek. Ellenben a legnehezebb sorozatban még áll a csapat.

Holnap a fiatal csapat sorsdöntő napja jön el: egy olyan helyzetből kell továbbjutnunk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek. Az ellenfél nem más, mint a Manchester United, akiket aligha kell bemutatnunk bárkinek is. Az biztos, hogy a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk, de az más kérdés, hogy vajon az Arsenal felül tud-e kerekedni rajtuk.

Hozzá kell tenni: nincs veszítenivalónk. Ez a csapat máris több mindent ért el, mint a tavalyi, pedig nem volt Hlebünk, nem volt Rosickynk, nem volt Flaminink. Nasri az első évét tapossa, Denilsonnak fejlődnie kell, Arshavint pedig itt be sem vethetjük.

Mi lesz, ha nem nyerünk? Úgy vélem, hogy ennek a fiatal csapatnak még mindenki adni fog egy esélyt: Walcott, van Persie, Fabregas, Wenger, a tulajdonosi kör, valamint mi, szurkolók. Persze lesznek majd ellenzők, majd José Mourinho megint okoskodik egy sort, de közel állunk ahhoz, hogy ez a csapat jövőre beérjen. És akkor hengerelni fognak, mint idén a Barcelona. Ráadásul mindezt egy ismeretlen csapattal. (Csak kérdezzétek meg bátran egy átlagos drukkertől, hogy ki az a Puyol, és ki az a Djourou. Előbbiről tudni fogja, hogy ki, Djourouról pedig gőze se lesz.)

De miért ne lehetne meg az esély, hogy a négy éves veretlenségi sorozatot akár már idén is megtörjük? Ebben mindenkinek hinnie kell. A csapatnak, és nekünk, a szurkolóknak is. Ne feledjük, az Emiratesben összesen 60432-en férnek el. Ennél viszont lényegesen több drukker van világszerte. Nem hiszek a spirituális jelenségekben, de most az egyszer én is csak arra kérném az összes Arsenal-szurkolót, hogy a TV-előtt, a számítógép előtt, egyedül, vagy baráti körben bíztassa a csapatot.

Soha nem válrtam még jobban egy összecsapást, a tét nem kicsi, ilyen meccset pedig még egyszer sem játszottak az Emiratesben. Egy továbbjutás óriási löketet adna a döntőbe is, és mindegy, hogy a Barcelonával, vagy a Chelseavel játszunk.

És hogy kit kéne játszatni a kezdőben? Itt az én véleményem:

Almunia - az odavágón mutatott védései egyértelművé tették, hogy kinek kellene lennie az angol nemzeti válogatott kapusának, valamint, hogy a világ (kimondottan az) egyik legjobb kapusáról beszélhetünk.

Sagna - Az idei teljesítménye okán ez nem kérdés.

Djourou - Gyorsabbnak és megbízhatóbbnak tűnik, mint Silvestre.

Touré - A jolly jokerünk lehet. Nem fél az ellenfél kapuja előtt is, ráadásul jól tud fejelni.

Gibbs - A Ronaldónak kiosztott köténye után mindenképpen itt a helye. Szerintem ő az év fiatal játékosa.

Song - A védekező középpályási teendőket egyértelműen neki, és nem Denilsonnak, vagy Diabynak kell végezni.

Fabregas -Ezt nem kell kommentálnom...

Nasri - Egy sokkal támadóbb poszton kell őt játszatni, mintsem védekező középpályás. Akkor életveszély. Ugye, Edwin?

Walcott - Theót minden bizonnyal ki fogják kapcsolni a középpályán, azonban mindig veszélyes tud lenni.

van Perise - Remélem, tényleg felépült az ágyéksérüléséből, neki mindenképpen kezdenie kell.

Bendtner - Nem tudom, kinek meglepetés. Az utóbbi időkben szerintem jobban teljesít, mint Adebayor, már amelyik meccsen szerephez jut. Persze lehet, hogy a kihagyott helyzetéért szidni fogjuk, de kell egy ütőképes ember a padra is a togói személyében,

Az eredményre szándékosan nem tippelek, ugyanakkor remélem, hogy akár a rendes játékidőben, akár a büntetők után az ágyúsok lesznek a római fináléban.

Mindenkinek kellemes meccset holnapra :)