Valamikor régen történt egy olyan átigazolási mizéria, aminél nem számítottunk nagyobbra, mégis eljött: Arshaviné. Ám most nem az oroszról lesz szó ebben a blogbejegyzésben, hanem a tavaly nyáron leigazolt Samir Nasriról. Vágjunk hát bele!

Az ifjú francia játékos a Marseille-ben rúgta a bőrt, amíg meg nem kereste végre egy elitklub, akik nyílván magasabb szintre tudták fejleszteni Nasrit. Ez a csapat az Arsenal volt. Előnyös volt számára sok dolog itt, hiszen rengeteg a francia, és beleillik az Ágyúsok játékába. Későbbre, azaz mostanra az is világossá vált, hogy kulcsembere a gárdának, és még mindig szemtelenül fiatal és fejlődőképes. Ő fogja az Arsenal jövőjének 'kreatív részét' képezni, nem hinném, hogy eligazol innen. Már csak azért sem, mert nem tudnám a Chelseaben, vagy a Manchester Unitedben elképzelni. Ő egy olyan típusú fiú, aki hű a klubjához, és később, ha már nem vezérlik nagy célok, és sok mindent nyert már csapatával, jelen esetben az Arsenallal, akkor nemes egyszerűséggel fogja magát, és visszatér a napsütötte Marseille-be levezetni. Bemutatkozása nem volt akármilyen a Premier League-ben, hiszen kevesebb, mint 4 perc alatt bevette az ellenfél kapuját, a szenvedő alany pedig a West Bromwich volt. Rengeteg gyönyörű momentumot őriz az egyszeri Arsenal-drukker az ő cseleiről, passzairól, vagy lélegzetelállító találatairól. Ő a mi Samirunk, egyszeri és megismételhetetlen. Sokan Pireshez hasonlítják, mondván, hogy ugyanolyan lesz, mint Robert. Reménykedem benne, hogy ez valóban így fog történni, és akkor biztosan nem csalódunk.

Rengeteg olyan megmozdulása volt bemutatkozó idényében, amelyek elképesztőek voltak, ezek közül most csak néhányat emelek ki, a teljesség igénye nélkül. Az első gólja, amit ugyebár a feljebb említett WBA elleni meccsen lőtt, szép volt. Nem is az volt a szép, ahogyan belőtte, hanem az előtte lezajlott egyérintős játék, amely kétségkívül az Arsenal különleges ismertetőjegye. Ott volt még pluszba a varázs, hogy első PL mecs, első gól, kevesebb, mint 4 perc után. Imádtam még az Everton elleni bajnokin elért gólját, amely egy Silvestre által lekészített labda hálóba juttatása után következett be. A távolság itt egy jó 20 méter volt. A Hull City elleni gólja is szép volt technikailag, ráadásul kritikus pillanatban született, azzal szerzett 1-2-es vezetést Arsene Wenger együttese (1-3 a vége). A harmadik, és egyben utolsó momentum, amely nagy volt, a Manchester United elleni második gólja. Akik szemfülesek, rájöhettek, hogy nem kronológiai sorrendben haladtam most, hanem csupán úgy, hogy a számomra legkedvesebbet hagytam a végére. Az a bizonyos második találat: Fabregas passzol neki, ő lövőhelyzetbe kerül, és jó 18 méterről kegyetlenül bebombázza a játékszert a hálóba, Van der Sarnak esélye sem volt.

A MU elleni meccsre visszatérve, ő szerezte az első gólt is azon a 2-1-re végződött találkozón. Az a labda, amit ellőtt, megpattant egy védőn, annyira nem is volt szép, mint a második. Viszont fontos volt. Ha nem pattan meg, valószínűleg védi Van der Sar. Kérdés, hogy akkor ...... nyertünk volna a United ellen?