Az Arsenal az idei szezonban nem azt nyújtotta, amit vártak tőle, hiszen idejekorán fel kellett adnia a bajnoki címért folytatott küzdelmet, kibúvót a negatív kritikák alól csak az FA-Kupa vagy a Bajnokok Ligája sikerek jelentenének. Ebben a szezonban megtanultam, egészen pontosan az Arsenal tanított meg rá, hogy lehet örülni az apróbb dolgoknak, mondjuk egy nagy csapat elleni fényes győzelemnek. Nem mindig a trófeák száma a fontos, hanem a játék minősége, és a stílus, amelyből az Arsenal egésze táplálkozik. Első blogbejegyzésemben néhány 08/09-es szezonbeli élményemet osztom meg, amelyek örökké megmaradnak emlékezetemben, és még jobban erősítik a csapat iránti kötődésemet és szeretetemet.

Arsenal 1-0 West Bromwich
Ez a mérkőzés egyszerűen fantasztikus volt számomra. Az Arsenal nem játszott valami jól, ez igaz, de győzött, ráadásul góllal debütált a Premier League-ben Samir Nasri. Nagyon korán megszerezte a vezetést, és akkor azt hittem, hogy ebből akár 5 vagy 6 gólos győzelem is lehet. Nem így történt, sőt, a WBA rohamozott. Kibrusztoltuk a sikert, de nem ezért volt jó a meccs és emlékezetes. Imádom a szezon első fordulóját, minden új, az ember rácsodálkozik a dolgokra. Ez most sem volt másképp, ráadásul a 08/09-es szezon első meccsét, azaz ezt a találkozót adta a televízió. Jó volt újra együtt látni a csapatot tétmérkőzésen játszani, új arcokkal, új mezben, új labdával focizni, és a stadion is kivirult egyszerűen az Emirates Cup után. Minden szezon elején átélem ezt, de az idei valamiért különleges volt....

Blackburn 0-4 Arsenal
Kiütöttük a Blackburnt, igen. Fel nem bírtam fogni, hogyan lehet egy ilyen könnyed győzelmet aratni az Ewood Parkban. Korábban még a nagycsapatok is nagyon megizzadtak egy-egy győzelemért, most pedig Arsene Wenger legénysége úgy hatolt át az akkor még Paul Ince által irányított Rovers védelmén, mint kés a vajon. Kedvenc momentumaim Adebayor különféle afrikai táncai voltak, egyszerűen ha így látja az ember Emmanuelt, akkor megjön a jókedve. Pazar kis mérkőzés volt, valóságos kiütés.

Arsenal 2-1 Manchester United
Életem egyik legnagyobb Arsenalhoz kötődő meccsélménye. Ezt eddig csak a korábbi 2004-es 5-3-as Middlesbrough elleni meccs tudja überelni. Parádés megmozdulások sorát vonultatta föl a csapat, szinte lefocizta a Manchestert. Sagnával szabálytalankodnak, a bíró szabadrúgást ítél, olyan volt a szög, hogy gyakorlatilag felért egy szöglettel. A beívelést kifejelik, a bogyó Nasrihoz pattan, ő tüzel, megpattan a lövése, az angol kommentár pedig üvölt: 'Nasriiiii it's in!!!!!' Hatalmasat ordítottam én is, elképesztő élmény volt. A második gólnál már tényleges extázisban ünnepeltem. Szépen eldugta a labdát az Arsenal, a MU pedig kereste, de nem találta. Fabregas passza után Nasri került lövőhelyzetbe, és itt állítsuk meg a képet. Nasrinál a labda, a háttérben szurkolók százai álltak föl a gólban reménykedve, köztük én is, azzal a különbséggel, hogy én nem voltam a helyszínen. Folytassuk a jelenetet. Nasri tüzelt, egyszerre ugrott fel örömében mindenki, én is tomboltam, az angol kommentátor: 'It's there!!!!! Samir Nasri doubles Arsenal's lead and he scored them both!!!' Leírhatatlan volt az a pillanat. Innentől kezdve biztos voltam abban, hogy ez a csapat, akármilyen fiatal is, képes bárkit legyőzni a világon. Ha igazán formában van, a világ legjobb csapata. 3-0 is lehetett volna, de Bendtner elpuskázta az ordító ziccert. Bevallom, egyáltalán nem bántam úgy a meccs végén. Rafael még szépíteni tudott, ismerjük el, az is zseniális megmozdulás volt. Lefújták a találkozót, hihetetlenül boldog voltam. A kamera lent a pályán a játékosokat figyelte, Nasri került a középpontba. A gyerekből felnőtt, a kevésbé ismert tehetségből sztár lett!

Arsenal 3-0 Wigan
Ez a meccs is hihetetlen volt. Történt ugyanis, hogy egy szép napon az Ágyúsokat a Wigannel sorsolták össze a Ligakupában. Wenger úgy döntött, hogy a fiatalokat játszatja, szinte egy teljes tartalékcsapat játszott, de még hogy! A 20. perc környékén már extázisban voltam, pedig még a vezetést sem szereztük meg. Annyi volt a szép megmozdulás, hogy egyszer csak felordítotam: 'Elképesztő, mi van itt??'. Simpson betalált, végtelenül boldog voltam. Aztán megint ő egy gyönyörűen megkoreografált támadás végén. Carlos Vela emelése is élményszámba ment, és nekem is az a véleményem a gólról, ami az angol kommentárnak volt akkor élő adásban: 'Brilliant, absolutely brilliant finish by Vela!' Kialakult a 3-0, ezt az estét sem fogom elfelejteni.

Chelsea 1-2 Arsenal
A Stamford Bridge-en rendezett találkozó idején betegséggel bajlódtam. Sajnos ágyban fekve láttam a meccset, nem ugrálhattam, nem tombolhattam. A Chelsea a félidő végén szerzett vezetést, Djourou sajnos szerencsétlen módon öngólt szerzett. Bosszankodtam, de valahogy úgy éreztem, hogy fel tudunk állni, mivel az első félidőben sem volt már reménytelen a produkciónk. A második játékrészben egy lesgóllal egyenlítettünk ki Robin van Persie révén, de az a tény, hogy les volt, nem igazán izgatott. 39 fok körül volt a lázam, nem hangoskodtam tehát, és vártam a további eseményeket. Fabregas szabadrúgását Adebayor fejelte le, van Persie pedig szépen befordulva lőtte ki a sarkot. Nagyon boldog voltam, a lelkem mélyén ünnepeltem ordítva. A meccs végén majdnem elaludtam, azt még láttam, mikor Gallas odadobta a drukkereknek a mezét, és Hajdú B. István az alábbiakat mondta: 'Újra bajnokesélyes az Arsenal!' Eredetileg még egy hétig otthon kellett volna maradnom az orvos tanácsára, de két nap múlva mentem iskolába. Ennyit tesz egy Stamford Bridge-en aratott siker?

Arsenal 4-0 Cardiff
Nem kertelek sokat, Eduardo visszatérése óriási pillanat volt számomra. Ezért került be ez a találkozó a gyűjteménybe, azaz eme blogírás hasábjai közé. Dudu lábtörés után, közel egy év kényszerpihenővel a háta mögött várta az összecsapást, és nem akárhogy tért vissza: DUPLÁVAL! A fejjel szerzett találatát követően gólöröme után letérdelt, Vela megölelte, de már ő is annyira örült ennek (gólnak), hogy majdnem elsírta magát. Aztán szépen sorban gyülekeztek a többiek is körülötte, ünnepelték a sztárt. Megindító pillanatok voltak. Nicklas Bendtner később duplázta az előnyt, szépen csúsztatott a kapuba. Duduval szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, büntető lett belőle. Eduardo bevágta ezt is, majd az orvosához futott, és átölelte. Megható pillanatok voltak. Van Persie rúgta a 4. gólt, egy szép támadás végén. Ezen az estén minden Duduról szólt, ezek azok a pillanatok az Arsenal-szurkolók életében, amelyekért érdemes élni.

AS Roma 1-0 (6-7) Arsenal
A Bl-nyolcaddöntőjének visszavágóján kikaptunk ugyan, de továbbjutottunk. Otthon ugyebár 1-0 arányban győztünk. A támadójátékunk nem volt az igazi Rómában, de az AS még gyengébb produkcióval rukkolt elő hazai közönség előtt. Összességében jobb volt Arsene Wenger csapata, úgy gondolom. A hosszabbítás jelentős eseményeket nem hozott, jöhettek a büntetőrúgások. A hirtelen halálban kiélezett volt a küzdelem, az Arsenal óriási lelki mélységből jött fel, mikor Eduardo kihagyta az első 11-est. Tonettonak a végén 6-7-nél be kellett rúgnia, de nem tette. Ezzel nemcsak a labdát rúgta a kapu fölé, hanem szertefoszlatta a Roma további BL-ről szőtt álmait, illetve a menyországba repítette az Arsenal szurkolótáborát.

Köszönöm, hogy voltatok olyan türelmesek, és elolvastátok első blogírásomat, megpróbálok gyakran jelentkezni ilyen jellegű írományokkal. Remélem élveztétek, és a kommentekbe várom a véleményeket! Matthew voltam, üdvözlet mindenkinek!